Mi a MAGYAR?
A nemzeti önazonosság a kortárs képzőművészetben

Megnyitó: 2012. augusztus 02-án, csütörtökön 18:00 órakor

Köszöntőt mond: Gulyás Gábor, a kiállítás kurátora, a Műcsarnok igazgatója
A kiállítást megnyitja: L. Simon László, kultúráért felelős államtitkár


Helyszín: Műcsarnok díszterme, Budapest, Hősök tere
Megtekinthető: 2012. augusztus 02 - október 14.

A nemzeti önazonosság témáját megjelenítő tárlat kurátora, Gulyás Gábor példátlanul sok, több mint félszáz kortárs művésztől választott alkotást a kiállításra – a legkülönfélébb műfajokból.

A munkák túlnyomó többsége az elmúlt néhány évben keletkezett, de számos új művel is találkozhat majd a közönség. Ez a különleges kiállítás egy csaknem két évszázados diskurzushoz csatlakozik, amely korábban főként az értekező prózában, a szépirodalomban, az építészetben és a zenében folyt – ez lesz az első olyan vállalkozás, amely a kortárs képzőművészet közegében mutatja fel átfogó módon a nemzeti identitás témáját. A tárlat abból indul ki, hogy a nemzeti létre vonatkozó művészeti reflexiók az Európai Unió és a globalizáció révén megnyílt új perspektívákban különösen aktuálisak. A kiállításon nem a nemzeti identitás, a nemzeti sors klasszikus kérdésének művészeti illusztrációit láthatjuk, hanem arról kaphatunk képet, hogyan jelennek meg az erre adható válaszok a kortárs képzőművészetben.

Kiállító művészek: Asztalos Zsolt, Benczúr Emese, Borsos Lőrinc, Borsos Róbert, Braun András, Bukta Imre, Csáji Attila, Csáki László, Cseke Szilárd, Csiszér Zsuzsi, Csontó Lajos, Csurka Eszter, Dezső Tamás, Dr. Máriás, El - Hassan Róza, Eperjesi Ágnes, Erdélyi Gábor, Fabricius Anna, Farkas Ádám, fe Lugossy László, Fehér László, Gaál József, Gerber Pál, Gerhes Gábor, Gyenis Tibor, Horváth Dániel, Huszár Andrea, Imre Mariann, Jakatics-Szabó Veronika, Jankovics Marcell, Jovián György, Keserü Ilona, Kicsiny Balázs, Király András, Koronczi Endre, Kotormán Norbert, Kovách Gergő, Kupcsik Adrián, Mátrai Erik, Neuberger István, Nyári István, Péli Barna, Rónai Éva, Société Réaliste, Stark István, Szabó Dezső, Szirtes János, Szolnoki József, Szombathy Bálint, Szurcsik József, Szűcs Attila, Uglár Csaba