Kedves látogatók, kedves közönség, kedves Robi!

Már korábban is kísérleteztem, mert szeretem, tetszik, és mert megérdemlem, kerestem az összetételt, de nem sikerült kikotyvasztanom, kutattam, és kutatom egyébként most is, de nincs, sajnos nincs meg az igazi recept, nem tudom miért, pedig egyre márkásabb, sőt, van környezettudatos! folttisztító, öblítő, tusfürdő, sampon, minden, ami az ügyemben szóba jöhet, szóval amiből egészen biztos, és nem csak egy pukk, nem csak egy ppp és más semmi, szóval olyan tökéletes összetételt leíró receptet kerestem, és mondom, keresek azóta is, amiből, ha felhasználom, száz százalék lesz egy suhanó, egy szemet gyönyörködtető, amiből, ha megfújom, komolyan lesz egy normális buborék!

Ne ijedjenek meg, főleg te ne ijedj meg, kedves Robi, a buboréknak, és a képeknek amelyeket szeretek, tetszik, megérdemlem, és mindannyian megérdemeljük, nesztek! szóval az én buborékjaimnak semmi közük a Robi szöveges buborékjaihoz.
Vagy ha keresünk is összefüggést a kétféle buborék között, miért is ne, akkor meg nem a „mulandóság“, a pukk értelmében van közük egymáshoz.
A fújós-buborék: gyerekjáték, a Robi-buborék: műalkotás.
Pontosabban… a műalkotás egy része, és itten van a bibi.
Hogyhát mégiscsak pukk, és ez nem kritikai felhang, fúj! Mert első svungara, úgy tűnik, a Robi buborékjai, bennük a szövegekkel: Low Battery?, No mercy!, What a beautiful!, Twice a week, Wow! Express food, Don’t worry!, a szöveg a buborékban nem pattan szét, nemigaz? hiszen látjuk, és mégis! Szétpattan, mert alattuk van az emberi gondolkozás. Amikor már nincs miről gondolkozni, az ember akkor is gondol. Konnektorba dugható MP3 lejátszót, ha lemerülnénk, hiszen konnektor minden falban van, fal van mindenütt. Pisztolyt dugókkal, hisz nincs kegyelem, amúgy békét a világnak, és sok dugót. Kutyust póráz nélkül, inkább retikülben sétáltassunk, had gyönyörködjön, had gyönyörködjenek bennünk. És víznyomásmérő virágspricckelőt, nehogy elkókadjon a virág, ha túl nagy a nyomás, nehéz a természettel szemben elkövetett leliismeret-furdalásunkkal megüzdeni. És természetesen hordozható légzsákot, hátha mégse dugót lőnek ki a pisztolyok.

Így élünk mi. Ez a világunk. Biztonságos. Legyen minél biztonságosabb. Pukk. Kiszámítható. Legyen minél kiszámíthatóbb. Pukk. Megtervezett, formára szabott. Milyen formára? Emberformára? Pukk.
Akkor most ez a buborék az a buborék? Akkor buborékvilágban élünk, mely suhan, szemet gyönyörködtet, és pukk? Vagy nem buborék-világban élünk? Nem pukk?
Ezt a kérdést, ha nem is tette fel magának Robi ebben a leegyszerűsített, bár jócskán megcsavart formában, de megválaszolta. Szétdurraszthatatlan buborékjain keresztül üzen nekünk, ha így folytatjuk, hamar eljuthatunk a Nagy Pukkhoz.

Ahol az ember gondolkozik, ott nem elégszik. Ahol az ember nem elégszik, ott gondolkozik. Sok az árukapcsolás.
A Robi figyelmeztet.
Lehet, hogy nincs összetétel, de van összefüggés.
Lehet, hogy nem tudok a gyerekeknek buborékfúvó lét otthon kotyvasztani, attól még akarjak buborékot fújni. Ne merjem keresni az összefüggést. Vegyem meg, amit kínál a piac.
Amit elénk tesznek, fogadjuk el.
Ne viccelődjünk! A Robi is elfogadta!
Kicsit megfoltozta. Kicsit hozzáfoltozott.

A Robi puha világa a legkedvesebb temető.

Filó Vera, Epreskert, 2008.09.23., 3.38 mp - megnyitószöveg

u